Két napja tombolnak a gondolatok a fejemben - szokás szerint. A káosz miatt - mert most aztán minden a feje tetejére állt, ami nálam abszolút nem szokatlan - minden jelszó összemosódott és nem tudtam ide belépni - nem véletlenül :). Pár perce leültem, vettem néhány mély lélegzetet és lecsendesítettem a koponyám tartalmát. Láss csodát, itt vagyok!! A bejegyzésem címe sem véletlen. Az élettapasztalataim most hágtak a tetőfokukra, valamint most vágtak úgy tiszta erőből pofán. Aranyosnak, édesnek, kézzel legyintősnek tűnhet kívülről, de rohadtul nem az. Hasonlat: pofán vernek többször, kapod az övön aluliakat, minden irányból szaggatnak, majd elásnak jó mélyre. Elkezded kikaparni magad és "csak" egy csontváz kerül a felszínre. Ahogy kikapartad magad  végre, még nem tudsz felállni, csak az orrodig vagy kint, mindjárt egy tükör fogad, a bazi nagy gödröd szélén. És bámulhatod magad, közben kaparj, de azért figyelj már, nehogy lefelé áss!!! Mert a tükör nem hazudik! Kurvára nem tetszik amit látsz??? Na ilyenkor figyelj, mert könnyen áshatod vissza magad!                                            Megszülettem. Nem kis felfordulás volt akkoriban - árvíz / beszarás, mert most meg a katasztrófavédelemnél vagyok-ugye mondtam, hogy véletlenek nincsenek- talán ez is az újrakezdés része/. Gyermekkoromban rám aggattak mindenféle, társadalmilag elvárt vackot, közben nekem "csak" egy kis szeretetre lett volna szükségem. Kicsit nagyobb dózisban. Rám köszöntött a kamaszkor minden "gyönyörűségével", és szembesültem azzal, hogy azok a koloncok, amiket addig rám aggattak, valahogy rohadtul nem illenek abba a képbe, amit én belül érzek. Szóval hernyó lettem. Csúsztam-másztam évekig. Tudtam, hogy mit nem akarok, volt néhány határozott elképzelésem. Hernyó módjára koldultam - szeretetért. Kaptam a leckét keményen, de nehogy már tanuljak belőle elsőre!!!!!!!! Az úgy tök egyszerű!! Végül is 10 évet megspórolhattam volna, viszont ezek az emberek kimaradtak volna az életemből, én pedig az övékből! Az lejött az első 17 tanulmányi évből :), hogy azt a baromi nagy szívem - az óvodai jelem is ez volt - én aztán oltárian ki tudom ám nyitni! Mondjuk a pofám is, ha ki kell állnom magamért. "Terézanyu" lettem. Segítettem! Anélkül, hogy közben a leckét tanultam volna! Közben, mint korábban említettem, azon a bájos pofikámon - ezt mostanában hallottam mások szájából rólam - lévő nyíláson egyre több mondat repült az éterbe. 6 év tanulmány kipipálva. Újabb lehetőség - közben már megcsapott az "otthon érzés" szele. Már nem akartam segíteni, élveztem a helyzetem egyre jobban, aztán váratlanul villámcsapás! Ja - váratlanul! 17 év alapfok, 6  év középfok, majd 3 év felsőfok :) és nekem még kisebbségi érzésem van mostanában, hogy nincs "csak" 1 érettségim!! Meg hangoztatom, hogy az élet a legjobb.... Komolyan én eddig nem csak vak, hanem süket is voltam!! Az milyen már, amikor az ember nem hallja a saját hangját?? Megkaptam a korábban elhangzott mondataimat tapasztalat formájában. Nesze basszus, edd meg, amit kértél!!! Ezt rendelted! Hú, eleinte 2 kanállal - 2 pofára!! Aztán kezdtem "megvilágosodni" - csak szólok, hogy ha szeretnétek, ha nem, a sors, vagy nevezzétek bárminek, addig fog cseszegetni Titeket is, míg észbe nem kaptok. Ilyenkor 2 lehetőségetek van: belátjátok és tanultok belőle, vagy néhány hónapon, éven belül tönkrevágjátok a legközelebb állókat azzal, hogy eltűntök - örökre. Minden egyes napja "felsőfokú tanulmányaimnak" élmény volt! De ezt tiszta szívből mondom. És az a tükör, amit a másik mutatott rólam - magában!! Tudtam, hogy lassan vége a "szorgalmi időszaknak", de én azért kapaszkodtam. Be voltam tojva a kis megszokott komfortzóna elvesztésének még a gondolatától is. Na meg a magány!!!!!! Aztán megálmodtam 5 számot - épp a sok milliárdos lottónyeremény idején. Azt a' - gondoltam. Most aztán!! Eljött az én időm - ez a nyerő 5 szám!! Megjátszottam többször és valahogy kurvára nem akart az lenni. Egy júniusi napon aztán megindult a lavina. Minden addigi kényelmes, komfortos dolgot elvett tőlem a sors - hála a magasságosnak a 3 legfontosabbat meghagyta - és totálisan kilökött a kényelmi zónából. Az 5 számból pedig 1 hónap alatt megkaptam négyet :) Még egy várat magára ;) Akkor a franc se gondolt róla semmit, mert a dühtől, elkeseredettségtől, reménytelenségtől meg a bánat tudja mitől - ja önsajnálat ( ezt azért nem kéne kihagyni, mert ezt nagyon szeretjük ám  ), még nem tudtam, de most már értem, hogy ez az öt szám valóban főnyeremény-jellegű. 5 meghatározó történés a további életem illetően :). De azért én csak nem akartam attól a "tanítótól" elszakadni - ha sz@r, akkor az legyen már annyira, hogy nagyon :). Totál atomjaimra, sejtjeimre hullottam. Néztem ki a fejemből - azért még 1 szánalmas monológot is elnyomtam - és hagytam, hogy ott legbelül dögöljön már meg végre minden eddigi - a HERNYÓ. Igen, jelentem, PILLANGÓ van születőben. Épp a jelenlegi időszakban doktorálok - saját életemből :). A gondoskodás megmarad - elsősorban magamnak. De nyugi, jut belőle bőven még! Türelemből még a közepes osztályzatnál járok, de az elégtelentől már sokkal jobb. Kezdem kapisgálni, mire gondolnak a "nagyok", amikor azt hangoztatják, először magad szeresd. Alakul-alakul. És az a bizonyos HÁLA! Az hatalmas gyógyír tud ám lenni! Oké, nyakig a trutyiban ez a szó jut legkevésbé eszedbe - ha egyáltalán beugrik :). Meg a megbocsátás! Először magadnak! Minden egyes életszakaszért, hibáért, idiótaságért. Másodszor a résztvevőknek! Bár ők "csak" tükrök és tanítók. Hálásan és boldogan tölt el az a tapasztalat, hogy több olyan huszonéves fiatallal találkoztam, akik ezt már átélték, vagy éppen most élik át. Borzasztó szerencsés emberek, és büszke vagyok rá és rájuk, hogy összehozott velük a sors! Példák ők nekem, hogy lépni kell. Megtették és teszik és hála, már ilyen fiatalon észrevették!! Szóval tanulok! És végre hagyom, hogy ez a PILLANGÓ végre kibonthassa szárnyait és repüljön! Ahogyan és amerre csak szeretne! Szeretlek PILLANGÓ!

Te magad eldöntheted milyen világot szeretnél magadnak. Sokszínű, érdekeset, vagy kétszínű, unalmasat.. A világ olyan, amilyennek látod!

Az elmúlt év októberének egyik reggelén ébredésem után eldöntöttem, beülök ismét az iskolapadba. Nézelődtem felsőfokú intézmények között és rá kellett jönnöm, hogy elszúrtam. Megboldogult középiskolai éveim végén. Annál a nagybetűs ÉRETTSÉGI-nél. / Ha csak ezen múlna!!!!! / A lehetőségét ennek az útnak elvettem magamtól. Visszatérve az elejéhez, volt egy titkos "szerelmem" egy ideje...A pszichológia - legalábbis azt hittem. Később erre visszatérek. Gyakorlatilag térdig lejártam a lábam. Ha visszagondolok rá, szinte gondolkodás nélkül. Vittek az érzéseim és a célom - de komolyan!! Így kerültem egy OKJ-s képzésre. Amikor a sokadik kilométer után felvánszorogtam az emeleti irodába és megkaptam az órarendet, a paradicsomban éreztem magam :) Ezek a szavak szerepeltek rajta: pszichológia, önismeret, pedagógia - na jó az utóbbitól kicsit felállt a szőr a hátamon. 2 nap elteltével csatlakoztam a csoporthoz. Pont, mint egy kölyök. Leültem egy éppen üres helyre és azonnal közölték, az nem lesz ám jó, már foglalt. Így kerültem az első sor legszélső székébe. Nem véletlenül - mint tudjuk ilyen nem létezik. Meglepve tapasztaltam, későn érő típus vagyok. Az agyam, mint a szivacs úgy itta az információt. Legkisebb sejtjeim is boldogan fickándoztak, mert olyat kaptak, amire legbelül mindig vágytak. Jó az az első pad. Látom az előadót és látom csoporttársaim. Eleinte szeretettel töltöttem el az időt az előadónak hátat fordítva - nem tiszteletlenségből és még csak nem is méregettem a többieket. Ismerkedtem. Sorsokat láttam, életeket, különböző gesztusok mögé bújtatva. És zsákokat. Kinél kisebbet, kinél nagyobbat. Láttam egyszínűt, láttam feketét, és láttam színeset.Láttam falakat. Hol kisebbet hol egy egész erődítményt. Láttam mosolyt. Természetes, szívből jövőt, felszíneset és megszokottat. Aztán jöttek az önismereti órák. Újabb pozitív visszaigazolása annak, mennyire jól ismerem az embereket. Valamikor nagyon nem szerettem ezt. Most már inkább mulatságos, mennyire másnak akarnak látszani a világ két lábon járó, gondolkodó egyedei. A pedagógiától nem véletlenül viszolyogtam - megjegyzem az előadóval imádok véleményt cserélni :) De a gyakorlat!! Én alkalmatlan vagyok oktatónak - a szó lecsupaszított értelmében. Hányingerem van a tudattól is, hogy az egyébként is leterhelt, lelkileg borzasztó labilis gyermekeket még a teljesítménykényszerrel is riogassam, és mindenáron beleverjem az amúgy is zűrzavaros buksijába a kötelezőt. Engem a lelkük érdekel. És azt a pillantásukból látom, hogy nagyon nincs a helyén. Visszatérve a csoporthoz, rendkívül eredeti tükrök. Az én tükreim. Mindannyian visszatükrözik egy részem. Nem kicsit tanulságos a helyzet :) de borzasztó reális iránymutató. Látom, mi az ami nagyon a helyén van és mi szorul még helyesbítésre. Év végére pedig "megvilágosodtam". Mint korábban említettem, nagyon vágytam a pszichológiára, mint tudományra - vagyis azt hittem. Az utolsó órán kicsúszott egy mondat a számon, amivel jelezni akartam az oktatónknak mennyire hálás vagyok minden szaváért. Ez a pár hónap nekem egy utazás kezdete volt. Azóta utazom - egyre beljebb. Emberek morzsolódtak le az életemből, jöttek helyette újak, akik szintén egy hiányzó darabot illesztenek a helyére életem kirakós játékában.

Gondolatok - természetesen saját,mert honnan tudjam más mit gondol... :)
Pontosan úgy érzem magam minden nap, mint az a mosolygós fejecske a képen. Kicsit kilógok a sorból. Ma reggel - mint mindig - hatalmas energiával indultam el. Eldöntöttem jó napom lesz - mint minden reggel. Boldogan tapasztaltam a munkahelyemen, hogy a folyosón dudorászás és a mosoly ragályos. Képes voltam magamnak elkönyvelni eme élményt :) Aztán a nagy ügyfélkeresgélés közben rábukkantam a Google-n a ChanceProgramra - természetesen nem véletlenül, mivel olyan nem létezik. Fejest ugrottam a témába és rengeteg információt halmoztam fel. A végén pedig rájöttem, hogy újabb lehetőséget kaptam általa a céljaim megvalósításához. Munka végeztével, a Vidor Fesztiváltól életre kelt, gyönyörű városunkba vetettem magam. A művelődési ház előtt nem volt nehéz elrugaszkodnom a földtől a francia sanzon ütemére. Puszi a legfiatalabb szívemcsücskének és irány tovább. A sétálóutcában a korábbi dallamokkal a fülemben, gyönyörű hangokra figyeltem fel. Egyre közelebb mentem és egyre jobban magával ragadott a pillanat. A könnyeim potyogtak a Váradi-Severa előadástól és attól a sok gyermektől, akiknek nem adott olyan bőkezűen a sors lehetőséget az élethez. Elmentem kedvenc lottózómba, kedvenc sorsjegy-, lottó- és energiaárus csajszimhoz :) Majd régi lakhelyemen, a hangomra megjelent néhány rég látott, szívemnek oly kedves ember. Bicajra pattantam és bevetettem magam a tömegbe. Egyik élmény a másik után. Mire észbe kaptam, a nagyecsedi Romengo ritmusa felkapott - nekem ne mondja senki, hogy a zene nem világnyelv. Az egyetlen, amit a világ minden táján értenek. Adrenalin a csillagos égben, éppen megfelelő lendület a hazatekeréshez. Hazafelé fülig érő szájjal nyugtáztam, hogy éppen erre gondoltam, amikor reggel eldöntöttem, jó napom lesz.Igen, az elhatározás az első lépés a teljes élet felé.

Sose engedd, hogy a jelen kifolyjon az ujjaid közül. Ne is markold görcsösen. Egyszerűen tartsd. Gyönyörködj benne és élvezd. Élj! Érted? Élj az ég szerelmére!! Most! Ne holnap, és ne tegnap, hanem ma, most! A múlton rágódni felesleges. Békélj meg vele, bocsáss meg magadnak, tanulj belőle. A holnapodba annyi beleszólásod van, hogy ha a ma pillanatába belerondítasz kihathat a holnapodra. Sose feküdj le haraggal és hála nélkül! Hisz annyi minden van, amiért hálásak lehetünk. Sose higgy a kishitűek önpusztító sanyargatásának, kik szerint a ma a holnap záloga! Egy fenét! Csak magadnak higgy, a pillanatnak, amit megtapasztalsz, ami soha nem jön vissza! A jelen a tiéd! Hozd ki belőle a számodra legmegfelelőbb érzést! Szeresd a jelent és ő viszont fog szeretni téged!

Láss az én szememmel és csodát fogsz látni. Láthatod amint a reggeli nap sugarai kikukkantanak a felhőpaplan alól. Hallgass az én fülemmel. Meghallhatod emberek fejében a fogaskerekek egyre türelmetlenebb zakatolását. Érezd a benzingőzös városban egy finom parfüm illatát az én orrommal. Kezemmel fogd meg a kilincset az ajtómon és érezd hogy hazaértél. Lábammal járd végig utam. Lehetetlen. Mert mindezeket csak én érezhetem az én szívemmel és küldhetem agyamnak a pillanat gyönyörűséges impulzusait, hogy elraktározza. Mert birtokolhatsz bármit, gyönyörködhetsz benne, de ezek a gondolatba csomagolt díszes emlékek lesznek veled csak a végén.

Igen, ez volnék én..45 év tapasztalatával..A Julcsi..Szándékosan nem mutatkozom be bővebben, mert úgy gondolom az írásaimból egyértelműen kiderül..Vagyis mindenki saját koponyájának belső szövevényes világával megítél..